Édesvizeink

by Varga Tamás on 2011. október 8. szombat

No Comments

A legtöbb búvár a pályafutását magyarországi merülőhelyeken kezdi, és ha ez az élmény pozitív, úgy a későbbiekben is érdeklődik az édesvízi merülések iránt. Ezért gondoltuk, hogy érdemes egy olyan cikksorozatot indítani, amely a mindenki számára elérhető merülőhelyekről szól, és hasznos információkkal szolgál a búvártársaknak, esetleg kedvet csinál az ilyen típusú merülésekhez.

Mit is érdemes az édesvizekben megnézni egy-egy merülés során? Természetesen ugyanazokat, mint a tengeri merüléskor: a víz alatti képződményeket, az élővilágot, a roncsokat. Meggyőződésünk, hogy a hazai édesvizek különleges, a tengerektől eltérő miliője nyáron, de különösen télen speciális merülési élményeket nyújt, így nem csak amolyan pótszerként szerepelhetnek a búvárok célpontjai között.

Az édesvizeket többféleképpen lehet csoportosítani, például kialakulásuk, hidrológiai adottságaik, funkciójuk vagy élőviláguk szerint.
Búvármaszkon keresztül látható azonban igazán, hogy minden álló- és folyóvíznek önálló világa van, a mutatott kép akár merülésről merülésre is jelentősen változhat.

A mesterségesen kialakított tavakban néhány év elteltével a természeteshez sok tekintetben hasonló biológiai rendszer jön létre, így számunkra lényegtelen a kialakulásuk története. A vizek jellemzői azonban a búvárok számára is több, alapvetően fontos tényezőt befolyásolnak  (látótávolság, hőmérséklet, mélység), ezért hazai vizeinket mégis illik rendszereznünk:

  • bányatavak (kő, szén, kavics, homok, agyag)
  • természetes kis tavak (tengerszem, forrástó)
  • duzzasztott tavak (ivó- és egyéb víztározók)
  • holtágak, morotvák
  • vízfolyások (öntözőcsatornák, kis és közepes folyók)

Látótávolság

A legfontosabb egy búvár számára a jó látótáv, amelyet a vízben lebegő vagy szállított szervetlen és szerves anyag mennyisége határoz meg, és igen sok tényező befolyásol önállóan vagy egymással kölcsönhatásban.
A tavak természetes hozzáfolyásai vagy a duzzasztott vízfolyások áramlásai az élővilág változatossága szempontjából kedvezőek, azonban a szállított hordalék – amelynek mennyisége csapadékos időszakokban megnövekszik – jelentősen csökkenti a látótávolságot. A víz- felület kiterjedése és mélysége a hullámzás keltette vízmozgást is meghatározza, így a sekély, nagy tavak sokszor zavarosak.
A tavak mederanyaga, illetve alapkőzete az alulról érkező vizeket megszűri, ezért igen átlátszóak a kizárólag talaj- vagy rétegvízből táplálkozó sziklás vagy kavicsos aljzatú magas hegyi tavak, kavics- vagy kőbányák, de ugyanezért kristálytiszták – bár a huminsavaktól barnás árnyalatúak – a lápi vizek is.A bányatavaknál továbbá lényeges, hogy művelik-e, vagy ha nem, mikor fejeződött be a bányászat, hiszen ezek a mesterséges tavak évek vagy évtizedek alatt lassan, de biztosan feltöltődnek, mint a nagyzomlini bányatavak, amelyek valaha kristálytiszta vizek voltak.

A külső környezet adottságai (domborzat, növénytakaró, emberi hatások) szintén jelentősen befolyásolják a vízbe mosódó anyagok minőségét és mennyiségét, amelyek közül az oldott növényi tápanyagok hosszabb távon is kedvezőtlenül befolyásolják a látótávolságot. Jó példa erre Lillafüreden a Hámori-tó, a Sárospatak közelében lévő malomkőbánya vagy a Megyer-hegyi kőfejtő tava.
Az édesvizek, különösen a mi alföldi, dombvidéki ál- lóvizeink átlátszóságát azonban a külső, ún. allochton hatásokon túl nagyobb mértékben a belső, autochton tényezők határozzák meg. Ebben pedig – nyilván nagyon bonyolult kölcsönhatások eredőjeként – kiemelt jelentősége a magasabb rendű vízinövényeknek van. Általánosságban igaz az, hogy a hínárnövénnyel jobban benőtt állóvizek átlátszósága (különösen, ha az kiegészül a part- széli mocsári növényzet szűrésével) jóval nagyobb, mint a hínárnövényzet nélküli vizeké. Ennek legfőbb oka, hogy a hínárok felhasználják a vízben oldott növényi tápanyagokat, és olyan anyagokat termelnek, amelyek az egysejtű – főként zöld és kék – algák növekedését gátolják, illetve aljzatot biztosítanak az algát kiszűrni képes élőlények számára. A vízátlátszóságot tavainkban tavasztól őszig leginkább az egysejtű alga mennyisége korlátozza.
A vizek közvetlen környékén végzett mezőgazdasági művelés hatására jelentősen nő a bemosódott szerves és ásványi anyag, a rosszul végzett műtrágyázás eredményeként pedig a növényi tápanyag mennyisége. A bemosódó kemikáliák ennél is közvetlenebb módon hatnak a vízi élővilágra. Az átgondolatlan haltelepítések hosszú időre megváltoztatják a vízi ökoszisztémát, akár végleg lehetetlenné téve a merülést.
Vizeink szennyezéséhez sajnos a horgászok is hozzájárulnak, amikor mértéktelenül szórják a vízbe a sokszor a halak számára is fogyaszthatatlan etetőanyagokat, vagy újabban a szintetikus csalogatókat. A vízparton hagyott és vízbe sodort, vagy vízbe szórt szemét mennyiségéről és minden képzeletet felülmúló változatosságáról sajnos szomorú tapasztalataink is vannak.

Hőmérséklet

Hazai vizeink viszonylag gyorsan követik a külső hőmérséklet változásait, így a többnapi átlaghőmérséklet mérvadó lehet a merülésnél nem lényegtelen vízhőmérséklet meghatározásához. Hőrétegződés csak néhány mélyebb bányatóban, tározóban alakul ki. A sekély tavakban tapasztalható múló rétegződés eredményeként a hőhatárok vándorolnak, illetve évente kétszer állandósulnak. A hideg és meleg víz fajsúlykülönbségének ha- tására kialakult alsó és felső réteg tavasszal és ősszel átfordul. Ebben az időszakban ezek a vizek jellemzően bezavarosodnak.

Téli időszakban tavaink hosszabb időre befagynak, és a hideg vízben az élővilág is lelassul, „megdermed”. Ilyenkor ugyan kevesebb, de a „zaklatással” szemben annál türelmesebb élőlénnyel találkozhatunk. És ha rendszeresen nem is vágyunk ilyen dermesztő élményre, mégis érdemes ilyenkor is ellátogatni a felszín alá, mert a vízmozgás ideiglenes megszűnésével, a biológiai produkció lassulásával gyönyörűen letisztul a víz, s a jégpáncélnak köszönhetően egy fordított világot csodálhatunk meg.

Felszíni vizeink közül néhány kapcsolatban van meleg, vagy ritkábban hévizes forrásokkal. Ez a merülés szempontjából pozitívan befolyásolja a vízhőmérsékletet, de extrém esetben nehezítheti is, mint a hévízi tó esetében.

Élővilág

Édesvizeink élővilága környezeti adottságuknak megfelelően igen változatos képet mutat. A tápanyagszegény tengerszemek, kavicsbányatavak vagy tározók növényzete gyér, gyakran csak a vízbe nyúló parti vagy mocsári növények gyökérzete nyújt némi látványosságot. Ezekben a vizekben az állatvilág is szegényesebb. Az élővilág megfigyeléséhez a merülés tervezésekor azonban biztos támpontot nyújt a parti növényzet elhelyezkedése, hiszen biztosak lehetünk abban, hogy a víziállatok legnagyobb számban ezeken a búvóhelyeken találhatók meg.

A jól merülhető alföldi tavak és csatornák ezzel szemben vízinövénnyel – gyökerező és lebegő; alámerült vagy felszíni hínárfajokkal – dúsan benőttek. A vízi dzsunge- len áthatolni, vagy éppen a hínárfal mögül meglesni a vizek életét – mindenkit biztosíthatunk – csodálatos élmény. Természetesen itt számíthatunk többféle állatfaj előfordulására is.

A gyengébb fényviszonyok miatt az édesvizek állatvilága nem olyan színes, mint a tengereké, inkább a zöldesbarnás, a kisebb termetű halaknál pedig – szinte hihetetlen, de mégis így van – a rejtőzködést elősegítő ezüstös szín a jellemző. Persze a hazai halaink között is találunk igazán színpompás fajokat. Ilyen például a természetvédelmi oltalom alatt álló szivárványos ökle, a csak a Duna vízrendszerében élő széles durbincs, vagy az Észak- Amerikából behurcolt naphal.

A színkavalkád helyett bőven kárpótol bennünket a felismerés öröme: mennyivel érdekesebb egy-egy termetes csukát vagy harcsát a természetes élőhelyén megfigyelni, mint a halaspulton!

Vizeinkben azokat a halakat szemlélhetjük meg jobban a merülés során, amelyek a fenéken vagy egyéb aljzaton megbújva várják a veszély elmúltát. A nagyobb testű fajok közül ezért gyakran találkozhatunk csukával, harcsával, süllővel. A kisebb termetű fajok közül gyakoribb látvány a talajon élő halványfoltú küllő, a vágó és széles durbincs, a tarka géb, a növényzet között megbúvó sügér. A legtöbb, veszélyhelyzetben menekülő halfajt többnyire csak árnyékként elsuhanva láthatjuk a merülés során.

A halak mellett az édesvízi merülés során a többi állatfajt is érdemes megnézni. Jó fotótéma a fenéken rejtőzködő folyami vagy kecske rák, egy-egy hínárszálon egyensúlyozó vízirovar. A puhatestűek közül igen sokféle vízi csiga és kagylófaj található vizeinkben. Sokan nem gondolják, de nálunk is élnek csalánozók, sőt szivacsok is. Sajnos manapság egy édesvízi medúzát (Craspedacusta soverbii) megpillantani, amely korábban például a Nyéki-tóban is gyakori volt, mára igazi kuriózum. Ez a csalánozó faj a tápanyag- szegény, tiszta vizű állóvizek jellemző faja. Vizeinkben hét szivacsfaj található, amelyek közül az édesvízi szivacs (Spongilla lacustris) az alföldi csatornákban akár többméteres telepeket is alkothat. Megcsodálni igen, megfogni nem érdemes őket, mert rendkívül rossz szagúak.

A vadászó-gyűjtögető búvárok figyelmébe ajánljuk, hogy a halászati törvény értelmében a halászati hasznosítású vizekben – legtöbb felszíni vizünk ide tartozik – a hal és a haltáplálékok gyűjtése engedélyköteles tevékeny- ség, a szigony használatát pedig már az első halászati tör- vény is tiltotta. A védett és fokozottan védett élőlények listáját a 13/2001 KÖM rendelet tartalmazza.

Leave a Reply