Hámori tó
A Hámori-tó Miskolc központjától nyugatra 13 km-re Lillafüreden a Szinva és a Garadna völgy találkozásánál fekszik. Területe 10,6 hektár, hossza kb. 1 kilométer, szélessége a gátnál 120 méter. Legnagyobb mélysége 10 méter volt, de a feliszapolódás miatt most 7-8 méter. 1907- ben és 1953-ban leeresztették, és az iszapot kitermelték.
A tó keletkezéséről csak annyit tudunk, hogy már az 1700-as években a Garadna völgyben lévő vashámorok is valamiféle duzzasztott tóból kapták a vizet, melynek használatáról oklevél is szólt. A mai gátat 1812-ben építették, ami a következő évben át is szakadt. Az újraépített és megerősített gát 1932-ben ismét átszakadt. A tó a Diósgyőri Vasgyárat látta el vízzel, ameddig az működött.
Mivel a tó a Bükk hegységtől elválaszthatatlan, így szólni kell egy keveset a környezetének földtani viszonyairól is, mivel ez magyarázza a tóban tapasztalható érdekes jelenségeket.
A tó délnyugati oldalát, partját szürke dolomit, észak-északkeleti oldalát Triász karú mészkő alkotja, míg a tó délkeleti végén lévő gát egy része a Szinva patak mésztufa dombjára épült.
A tó gátjának megépítése előtt a tó területén források, és víznyelők voltak, mint minden rendes karsztos területen. Ezek a tó kialakítása után érdekes hidraulikai jelenségeket okoznak.
A tó hidraulikai-hidrogeológiai vizsgálatát 1995-ben volt szerencsém végezni. A vizsgálatot az tette szükségessé, hogy a tó közvetlen közelében, a délnyugati sarkától 140 méter távolságra, és a tófenék alatt 16 méterre, fakad a bő vizű Anna-forrás, amit egy néhány száz méter hosszú alagúttal foglaltak be, és a vizet tisztítatlanul, csak klórozással adják be Miskolc ivóvízhálózatába.
Már az első vizsgálat is gyanús volt, amit egy szál hőmérővel végeztünk. A „feneketlen mélységből” feltörő karsztvíz hőmérséklete egészen jól követte a Hámori tó hőmérsékletváltozásit. A másik gyanús jel a víz szaga volt. A közműalagutat erős kénhidrogén szag töltötte meg, amit a dolomiton keresztülhatoló víz által kioldott kénnek gondoltak.
Ezután kezdtünk kutatni a tó medrében és a tó vízszintszabályzó műtárgyaiban. A tó fenekén az ultrahangos vizsgálatokkal és merülésekkel két helyen találtunk víznyelőt. Az egyik egy nagy átmérőjű beszakadás volt, amiben erős vízbeáramlást, azaz szívást találtunk, a másik egy teljesen kerek lyuk volt, amibe szintén volt beszívás- beáramlás. A vizet megfestve a zöld víz egy óra alatt megjelent az Anna-forrásban. Az összefüggés egyértelmű volt. A szennyezést pedig a tófenék humuszos iszapja, döglött halakkal is megspékelve jelentette. Még egy adalék: a II világháborúban a Palotaszálló hadikórház volt, és az amputált végtagokat éppen a tónak ebbe a sarkába dobálták be. Egyébként a merüléseket erős külső hallójárat gyulladással fejeztem be. Érdekes módon a szennyezést láthatatlanná tette az a jelenség, hogy a tó egyébként zavaros vize, a fenék fölött 1-2 méteres rétegben szép tiszta. Ez annak köszönhető, hogy a tófenéken a régi források működnek, és a tiszta-hideg karsztvíz a tó alján marad, és nem keveredik a Garadna zavarosabb vizével.
A víznyelők és a víz alatti műtárgyak pontos topográfiai felmérését jégen végeztük, így a víz alatt megtalált objektumokat a jégen alulról megjelölve a jég felszínén teodolittal pontosan bemérhettük.
A legnagyobb víznyelőt betonozással befoglaltuk egy 1 méter átmérőjű poliészter csőbe, és ebbe szűrőkavicsot raktunk. Később erre egy vas lezáró idomot rakattak, melyen egy 10 cm átmérőjű cső van, ezen megy be a víz. BÚVÁROK VIGYÁZAT! Az Anna forrás a tó vízszintjéhez képest 23 méterrel lejjebb van, ezért a kettő közötti nyomáskülönbség, több mint 2 BAR. Ha valaki vigyázatlanul nyúl oda, lehet, hogy a kezét végleg beszippantja. Ezt hívják (ipari búvár gyakorlatban) különbözeti nyomásos balesetnek, azaz elszívásnak.
Vizsgáltuk a fenékleürítő műtárgyakat is. Ezek elég katasztrofális állapotban vannak. A régi fenékleürítő zsilipje igen régen nem volt még mozgatva sem, nem hogy karbantartva. Hogy a korrózió mit hagyott belőle, nem lehet tudni, mivel iszap alatt van. Egy biztos, hogy erősen ereszt, ami látszik a kifolyó vízen, és ha az iszapba óvatosan a fal mentén lenyúlunk, érezni a szívás. Itt sem tanácsos merülni. Az új fenékleürítő viszonylag biztonságos, mert erős rács véd, aminek az a magyarázata, hogy ennek alagútja a „Sziklának” nevezett katonai hírközpont alá megy be, és lehet hogy valami leágazással –háború esetén- vízzel látta el az objektumot, vagy esetleg generátort hajtott. Ezt a létesítményt, azóta a katonaság elhagyta, majd turistaszálló lett, most tudtommal lakatlan.
Ezek után nézzük, hogy lehet itt merülni. A nyílt vízi merülés érdekes élmény, mivel a zavaros víz alatt egy hidegebb, de tiszta vizet találunk. Óvakodjunk viszont ez előbb említett, elszívás veszélyt jelentő objektumoktól. A mellékelt térkép alapján ez ki lehet kerülni.
Érdemes itt jég alá merülni, mivel ez a terület elég hideg, mondhatni fagyzug, hamar jó erős jég keletkezik rajta, és sokáig megmarad. Természetesen itt is vigyázni kell az előbbiekre, és a léket pedig nagyon precízen jelölni, és elkeríteni kell, mert a miskolciak ide járnak korcsolyázni, még késő este is.
A tó élővilága hagyományos tavi flóra és fauna, aminek gazdagsága attól is függ, hogy a Garadna patakon Felső-hámornál lévő pisztrángosból éppen mennyi hal szökött meg.
Kívánok nektek jó merülést víz alá, jég alá, a Miskolciak pedig vigyázzanak a vízivással.