A Sárkány barlangja
A „Sárkány” barlangjában
Egy barlangi merülés előtt érdemes feltenni megunknak a kérdést: Miért is szeret- nénk ilyen extrém helyen merülni? Hát azért, mert kristálytiszta a víz – igaz csupán a befelé vezető úton, feltéve ha te vagy az első!
A vízhőmérséklet állandó – állandóan hideg. Fényviszonyok nem változnak, hiszen vak sötét van, így mindegy milyen napszakban merülünk. Nem kell tartani veszélyes élőlé- nyektől, áramlatoktól és hullámveréstől. Van helyette mélységi elsötétülés, klausztrofóbia és szifon pánik. Ki tud ennek ellenállni?
Tavasszal a Királyhágón innen és túl, vezetőnkkel Salgóval és a helyi erők segítségével gyönyörű túrák során találkoztunk számos szifonnal és barlangi tóval a Jád-völgyében, a Szegyesdi szurdokban és a Pádis fennsíkon.
Talán a legizgalmasabb felfedezésnek egy mindeddig ismeretlen járatból táplálkozó, nehezen megközelíthető tavacska mutatkozott, melyből hol erősebben, hol gyengébben tört elő a karsztvíz, majd egy barlangi patakban folytatódva, néhány száz méter kanyargós járat után a közeli völgyben a folyóba torkollott.
A barlangról hosszas keresgélés után kiderült, hogy se térképe, sem neve nincs, így ránk várt a névadó szerep is. A kifolyóág sárkányfej formájú sziklája után “Sárkány”-ra kereszteltük el. Romániában nem meglepő ha térképen nem szereplő barlangot találunk, hisz rengeteg feltárt, és még több felfedezésre váró üreg, for- rás és szifon van, melyek kutatására az erdélyi területe- ken egyenlőre nincs kapacitás, inkább csak az ismert és sűrűn látogatott bar- langokat védik egy- re nagyobb szigorral.
Vezetőnket idézve: ”ha a térképen rajta van egy barlang, az
1 km-nél biztos hosszabb, ha neve is van, akkor egy Zil teher- autó is megfordul benne.”
Egy barlangi merülés előtt érdemes feltenzésre váró üreg, for- rás és szifon van, melyek kutatására az erdélyi területe- ken egyenlőre nincs kapacitás, inkább csak az ismert és sűrűn látogatott bar- langokat védik egy- re nagyobb szigorral.
Vezetőnket idézve: ”ha a térképen rajta van egy barlang, az
1 km-nél biztos hosszabb, ha neve is van, akkor egy Zil teher- autó is megfordul benne.”
Ismeretlen járatokban
Ekkor értettem meg, miért nem találtuk a miénket: A bejáratot, mely a folyó és egy meredek sziklafal között egy rókalyuk méretű gödörből indul, és talán a legszűkösebb része a barlangnak, egyik társunk fedezte fel túrázás közben, mikor is szó szerint beleesett. Gyorsan összeszedtük a csapatot, hogy feltérképezzük, mit is rejtenek az ismeretlen járatok. Negyven méter kúszás-mászás- szitkozódás után egy gyönyörű terembe értünk, mely tele volt kristályokkal, cseppkövek- kel, tóval, patakkal – ahogy a NAGYKÖNYV-ben meg van írva! Hátam mögül hallottam egy kimerült hangot: ”Már megérte!”
A kristálytiszta vizű tó már ránézésre is izgalmas merülőhelynek tűnt, és a vízhozamból ítélve járható, pontosabban úszható járatokat rejthetett, ezért alaposabban körüljártuk a többi légzőkészülék nélkül is megközelíthető részt.
Száraz ruhában folytattuk utunkat, felváltva úszva és vízben gázolva a széles folyosón, miközben némelyek lemaradtak az oldaljáratokat megcsodálni és megörökíteni, hisz látszott: itt még talán ember sem járt! Sem falfirkákat, kormos falakat, sem pedig letört cseppkövek csonkjait nem találtuk, ami sajnos sok barlangban a látogatókra utaló szomorú jel.
Érintetlen termek, bámulatos képződmények és néhány állatnyom a patak agyagpartján, ami azt jelzi, ide járnak le inni az állatok, és a felszín sincs túl messzire. Mi is inkább ebből ittunk mint a csapvízből!
A járatok végét jelentő kifolyó szifonnál találtunk egy beszakadt vezetőzsinór véget, ami az állapotából ítélve nem mai kutatásból eredhet. Ezek szerint már próbáltak bejutni egy másik bejárat felől, ami viszont tiszta agyag és sár, így valószínűleg feladták, hisz folytatása nem volt a kötélnek.
Miután kellemesen átfagytunk a 6 fokos vízben, és időnk is rohamosan fogyott, visszafordultunk a bejárat felé, hogy felmérjük a terepet a merüléshez. A legnagyobb gond mint a legtöbb ilyen típusú akciónál nem maga a merülés, hanem a felszerelés bejuttatása, ezért hosszú és gyötrelmes pakolásnak néztünk elébe, de a felfedezés utáni vágy győzött a lustaság fölött.
Nehéz szülés
Mint kiderült, sokan voltunk, de nem elegen! Végül aztán nagy nehézségek árán, de valahogy bepréseltük a felszerelést a barlangba. Merülés előtt – nemcsak babonából – lejelentkeztünk a hegyi- mentő szolgálatnál, akikkel már többször dolgoztunk együtt hasonló helyzetekben, és jó kapcsolatot ápoltunk velük.
Egyébként is igyekeztünk a lehető- ség szerint mindent megtenni a biztonságunk érdekében.
Az angol módszer szerint merültünk háttámlával-munkahámmal és két oldalt egy-egy palackkal, amit így egy szánkóhoz hasonló szerkezeten könnyen tudtunk az alacsony száraz járatokban is mozgatni. A víz alatt hol magunk előtt tolva, hol pedig rajtunk lógva húztuk-vontuk a készüléket, mely nem igazán elegáns technika, de nagyon praktikus a szűk helyeken való átjutáshoz.

Nagy izgalommal merültem alá a kis tóba, mely hamar felkavarodott az óvatos mozdulatok ellenére, de még sikerült pár felvételt készítenem. A mélységmérőmre pillantottam: 7 métert jelzett. Az aljzatot vastag, lágy iszap borítot- ta, de az egyik fal alján két furcsa alakú nyílást fedeztem fel. Ezek a kis rések a továbbjutás reményével kecsegtettek, és az is kiderült, hogy az uszony felesleges nyűg a továbbiakban.
A következő merülésen beigazolódott az a tény, hogy a maszk nagyít! A felső átjárón nem fértünk át, bár többször is megpróbáltuk, de az alsó elég széles volt ahhoz, hogy az aljzat kiásása után társam, Zsolt átjusson rajta. A manőver után egy körülbelül 10 méter hosszú enyhén lejtős és kiszélesedő folyosó után egy nagyobb terembe érkezett. A tágas üreg közepén egy újabb 7-8 méter mély kürtőszerű képződményt talált, melyben kényelmesen elfért. Ennek alja már 17 méterre volt a felszíntől, és nagyjából 45 méterre a kiindulási ponttól.
Itt olyat látott, amit senki nem hitt volna el (ha nincs róla fotó). Egy fenéklakó hallal találkozott, mely valószínűleg a
nagy vízállásnál került be a közeli folyóból a vak sötétbe, és életben maradt ilyen mostoha körülmények között is.
Ekkor már a levegő fogytán volt, és mivel Zsoltnak a hallal ellentétben nincs kopoltyúja, kénytelen volt visszafordulni egy hosszú elkanyarodó folyosó előtt. Talán ez a folyosó további izgalmas rejtélyeket tár majd fel előttünk, ha legkö- zelebb visszatérünk.
Az újabb felfedező túra reményében behúzott vezetőkötelet eddig a végpontig sikerült rögzítenem. Hátra volt még a kipakolás, melyhez egy barlangi búvár nóta adott erőt:
„most jön csak a nem szeretem meló, felvinni a cuccot ami rém fárasztó!
Egye meg a fene, rugaszkodjunk neki, mert fönn a felszínen vár egy liter sherry!”
Kifelé már egész gyorsan haladtunk, köszönhetően annak, hogy a csapat kellően megéhezett és megszomjazott, tudván, hogy a háziak sült pisztránggal, áfonyalikőrrel és Kodály Zoltán szerint is nagy türelmet igénylő román népzenével vártak bennünket.
Czakó Ádám