A Nyékládháza környéki bányatavak

Az építőipar változó igénye miatt vegyesen homok- és kavicsbányatóként működnek, melyek nagy részét horgasztóként üzemeltetik. A ma is működő nagy, egybefüggő vízfelületű bányatavak alkalmasak leginkább a merülésre.

A terület kőzetanyagát a Tátra, a Gömöri Tornai karsztvidékről a Hernád, a Sajó és a Bodva folyók biztosították és szállították. Az 1880-as években nyíltak az első külszíni kavicsbányák. Röviddel ezután nagyobb települések körül a folyók mederzátonyainak kitermelését is megkezdték. Az első világháborút követően a part menti vizekből kezdték a kavics kinyerését Mályi és Nyékládháza térségében, később az Öreg és István tavakat hozva létre. Folyóvizeink szennyezése miatt a bányatavak turisztikai értéke megnőtt: telkeket osztottak a környéken, majd megkezdődött a horgászat, valamint egyéb rekreációs hasznosításuk is.

A búvárok számára a legjelentősebb az Öreg-tó, a Debreceni-tó, a Gólem- és István-tavak. Napjainkra ezek két nagy vízterületté fejlődtek, és csupán a 35-ös számú főút választja el őket egymástól.

A kilencvenes évekig a legkiemelkedőbb búvártavunk a Mályi-tó volt, ahol MHSZ búvárbázis biztosított helyet a kempingezésnek, a versenysportoknak és a búvárképzésnek. Az amurok betelepítésével azonban a látótávolság drasztikusan lecsökkent, és a feliszapolódás miatt a növényzet szűrése is megszűnt. Így a Mályi-tó ma már csupán esztétikai látványt nyújt, merülésre nem alkalmas.

A legtisztább és igen jó megközelíthetőségű további három tó még mindig művelés alatt áll, azonban a nagy vízfelületük miatt nem zavaró a rajtuk zajló hajóforgalom, és a kialakított strandokról könnyen bejuthatunk a szakadó partokkal tagolt, gazdag növényzettel betelepült öblökbe. A folyamatos kotrásnak köszönhetően van vízmozgás, és megfelelő a mélység a hőmérséklet szerinti rétegződéshez. Ez általában jó látótávolságot, és viszonylag gazdag élővilágot jelent, a horgászat, a mezőgazdasági munkák és a turizmus által előidézett szennyezés ellenére is.

A tavak vize a mérések alapján háromévente cserélődik hozzászivárgás vagy csapadék útján, ami feltétlenül szükséges is, hiszen nem táplálja őket folyóvíz, és elfolyásuk sincs.

A mély kotrásnak köszönhetően változatos víz alatti domborzattal és egész évben hő rétegződéssel találkozhatunk, mely a változó időjárás mellett biztosítja, hogy mindig találjunk merülésre alkalmas mélységet.

A friss kotrásokban gyakori a 20 méter alatti vízmélység is, de általában az oktatásra és a gyakorlásra is megfelelő, biztonságos 10 méteres mélységgel találkozhatunk a part menti vizekben.

A meder közvetlenül a partoldalban gyorsan mélyül, majd lépcsőzetes padkák, és végül sík, általában iszapos, fény- és növényzetszegény fenék követik egymást.

A gátként magasodó főút biztosítja szeles időben is, hogy találjunk védett öblöt, ahol a szél nem kavarta fel a parti vizeket.

A vadkempingezés ugyan tilos, de nyári időszakban gyakori, sőt egyre népszerűbb a dombos partokon. A rossz közbiztonság miatt nem feltétlenül biztonságos, ezért érdemes parti ügyeletet hagyni, az autókulcsot pedig jól elrejteni vízbemenetel előtt.

Sajnos megszüntették a főút mellett állandóan működő büféket, így érdemes hazulról hozott elemózsiával készülni. A közeli falvak éttermeiben is meg lehet az étkezést oldani: Nagycsécsen, Nyékládházán, Tiszaújvárosban, kinek melyik esik útba.

A tórendszer minden irányból jól megközelíthető a 35- ös, az M3-as, az M35-ös és a 3-as főút felől is. A parthoz jutás már kissé körülményes a földút és a megszüntetett átjárók miatt, de száraz időben kis zötykölődéssel majdhogynem körbejárhatóak az egyes tavak.

A kialakított üdülőrészeken nehezebb szabad partot találni a sűrű telkek miatt, de a merülésre legalkalmasabb pozíciók nem is ezek közt vannak, mint inkább az elhagyatottabb részeken.

A szigetek körüli sekély vízben találhatóak a leggazdagabb élőhelyek, elérésükhez viszont kitartó úszás vagy csónak szükséges, ráadásul robbanómotor használata nem engedélyezett.

Jó néhány bedőlt fa és a sokak számára ismerős autó- (Trabant) és csónakroncs szolgál búvóhelyéül a rejtőzködő élővilágnak. Néhány éve a lelkes természetbarátok kiszedették az egyik leglátványosabb roncsot a tó mélyéről: ez a Linda című film forgatásáról ottmaradt IFA teherautó volt, melyet csak „akváriumnak” hívtak a búvárok. Nem véletlenül. Most egy hatalmas iszapgödör áll a helyén… Ritkán ugyan, de azért még mindig előfordul a tavakban egy-egy édesvízi medúza.

Sajnos egyre több területet kapnak használatra a horgászok, akikkel szemben mi már illegálisan használjuk a vizet (több tábla tiltja a fürdés-kempingezést, a látogatást azonban nem), így nagyon kell vigyázni a jó kapcsolatra és a konfliktusok elkerülésére, főleg az éjszakai merülések alkalmával a nehezebb tájékozódás miatt.

Mind esztétikailag, mind pedig áramlástanilag is kiválóak a tagolt partok, melyek tiszta vizet és emellett gazdag tavakra jellemző rétegződő élővilágot hoztak létre. Kelet-Magyarország kétségtelenül minden típusú merülésre legalkalmasabb tavai.

Czakó Ádám

Anyékládházi kavicsbányatavak élővilágát alapvetően három tényező határozza meg. Az első a tavak hidrogeológiai adottsága, vagyis az, hogy ezek a mesterséges tavak vizüket egy jelentős kavicsrétegen keresztül megszűrve kapják. Ennek köszönhetően lebegőanyag-tartalmuk, valamint az elsődleges tápanyag-ellátottságuk nagyon alacsony, úgynevezett oligotróf jellegű. A másik fontos tényező a bányászat felhagyásával a természetes szukcesszió megindulása. A tavak eredetileg kavicsos medrében a vízi élővilág elhalt részei, a környékről bemosódott talaj, és besodródott szerves anyagok hatására megkezdődött a feliszapolódás. Ez részben a tó tápanyagkészletének dúsulását eredményezte, részben megváltoztatta a beérkező víz tulajdonságait is mind mennyiségi, mind minőségi szempontból. A harmadik fontos tényező az emberi hatás, amely közül kiemelkedő szerepe van a környék mezőgazdasági művelésének, vagy az üdülőkörzetek kialakításának. Ugyanide lehet sorolni a horgászatot is, valamint a haltelepítéseket, amelynek szerkezete ráadásul a tó anyagforgalmát igen jelentős mértékben olyan irányba mozdítja, ami a merülések szempontjából nem nevezhető kedvezőnek.

A tavak gyorsan mélyülnek, kialakításuk révén csak viszonylag keskeny parti tájékkal rendelkeznek. A vízparti növényzet korántsem összefüggő, azonban a kevésbé bolygatott szakaszokon a mocsári, illetve amfibikus növényzet és a bedőlt fák között a viszonylag sekély vízben sok érdekességet lehet látni. Itt érdemes lesben állni a fényképezőgéppel akár nappali, de még inkább éjszakai merülés során. A mélyebb részeken helyenként hatalmas, összefüggő, és nyárra akár több méter magasságú, összefüggő szőnyegként található az aljzaton az alámerülő gyökerező hínárak közé tartozó füzéres süllőhínár (Myriophyllum spicatum), valamint a szintén alámerülő, gyökér nélküli, lebegő, sima tócsagaz (Ceratophyllum submersum). A víz alatti növényszőnyeg között megbújva a leggyakrabban látható halak a naphal (Lepomis gib- bosus), a sügér (Perca fluviatilis) és a csuka (Esox lucius), de gyakran ijeszthetjük fel éjszakai nyugalmukból itt a nappal csak ritkábban látható pontyfélék közé tartozó bodorkát (Rutilus rutilus), a vörösszárnyú keszeget (Scar- dinius erythrophthalmus), a dévért (Abramis brama) és a karika keszeget (Blicca bjoerkna). Szintén inkább éjszaka lehet találkozni a csupasz mederfenéken 2–3 méte- res mélységben meglapuló, a vízfolyásokat kedvelő széles durbincs (Gymnocephalus baloni) példányaival, amely úgy tűnik, itt is megtalálja szaporodási feltételeit. Ez a faj legtöbbször együtt látható rokonával, a vágó durbinccsal (Gymnocephalus cernuus), a két faj elkülönítéséhez azonban szakavatott szemre van szükség. A halak felsorolásánál véletlenül sem szabad kihagyni a tavakban élő termetes pontyokat, de legfőképp a harcsákat, amelyek erejük és sérthetetlenségük tudatában végtelen nyugalommal tűrik a bedőlt fák ágai között a legizgágább búvárt is. Ritkábban kerül a búvárok szeme elé – pedig jellegzetes dugó alakú ürülékük mennyisége létszámukat jól jelzi – az amur, valamint a süllő és az angolna, amely – igaz, valószínűleg kisebb számban – szintén él a tóban. Mélyebben, a napfénnyel már kevésbé megvilágított csupasz mederfenék élővilága szegényes, itt már ritkábban lehet halakkal találkozni, és nem láthatók más, a vízfenéken élő, úgynevezett bentikus gerinctelen állatok sem (pl. kagylók, rákok). Ez azt jelzi, hogy itt a növényi élet hiánya és a szerves anyag bomlása következményeként az oxigénszint nem éri el az oxigénhez kötődő élet létezéséhez szükséges szintet. Hozzá kell persze tenni, hogy a tó gerinctelen élővilága a tavak összességében sem gazdag, ami viszont a parti régió kis kiterjedésével is magyarázható. A gerinctelenek közül azonban egy fajt mindenképp ki kell emelni, ha a Nyéki-tavak élővilágáról beszélünk. Ez pedig a ma már csak kifejezetten ritkán megpillantható, azonban korábban tömegesen előforduló csalánozó, az édes- vízi medúza (Craspedacusta sowerbyi).

Összességében megállapítható, hogy a Nyéki-tavak élővilága az iszaposodás előrehaladtával és az ember „áldásos tevékenységének köszönhetően” az utóbbi években uniformizálttá vált, a terület hatalmas kiterjedésénél fogva azonban mégis lehetővé teszi, hogy éveken keresztül visszajárva is mindig újabb és újabb érdekességeket fedezzen fel magának a víz alatti élővilágra fogékony búvár.

Halasi-Kovács Béla



GPS:

Szélesség (lat): N 47° 58,962’ Hosszúság (lon): E 20° 52,115’