Zenta cirkáló
Zenta cirkáló
A Szent István csatahajó feltárására szervezett expedíciók után felmerült a kérdés, hogyan tovább ? Sajnos a csatahajóhoz indítandó további expedíciók zsákutcába jutottak. A legutolsó, azaz a harmadik nagy expedíció – amit már nem én vezettem, hanem ezen „csak mint búvár” a hajó belsejének feltárását végeztem. Sajnos az expedíció az elért szép eredmények és jó felvételek ellenére befejezetlen maradt.
Nem készült el a mai napig a film, és a Horvát kulturális és Természeti Örökségvédelmi Minisztériummal kötött szerződés értelmében a felvételek másolatai és egyéb dokumentumok sem kerültek átadásra. 2000 nyarán, dr. Korim Róbert vezetésével, a szlovákok is szerveztek egy expedíciót a SZENT ISTVÁN – hoz, és engem is felkértek részvételre, hogy segítsem a munkájukat. Amikor az engedélyt intézték a minisztériumban, kiderült, hogy én is részt veszek rajta. Orlics úr, a búvárrégészeti osztály vezetője azt üzente velük, hogy a magyarok nem fognak a Szent Istvánnál többé merülni, mert a szerződésben vállalt kötelezettségüknek három és fél év alatt sem tettek eleget.
Hogy ez kiknek a trehányságán múlott ne feszegessük. Tény, hogy a film 2-3 hónapon belül a Duna tv-n, és több helyi csatornán is lement, és a film anyagát a dokumentációval eljuttattam a horvát félnek. Így a további expedícióknak nem volt akadálya.
Ezek után újabb – más hajóroncs után kellett nézni, és kihagyni az „akcióból” azon szervezeteket, akik a Szent István ügyben leszerepeltek.
Időközben egyéni kutatást végezve néhány búvár barátom – Hajas Pál, Kovács István, Eke Zsolt és fiam Czakó Ádám – közös akciójaképpen megtaláltuk a Streiter rombolót 65 méter mélyen, ami 1918. április 16-án süllyedt el egy éjszakai konvojkísérés közben történt összeütközéskor.
Hírül vettük az is, hogy Montenegróban Kragujeváci búvárok megtalálták a Zenta cirkáló roncsát 75 méter mélységben. Akkor még a délszláv helyzet nem tette lehetővé, hogy azonnal odamenjünk, de a dolog nagyon felizgatott.
Az expedíció megszervezése azért is szívügyünk volt, mivel ez a hajó a túlerőben lévő ellenséggel vívott hősies harcban süllyedt el, így a merülés egy még meg nem szentelt hősi temető meglátogatását is jelentette.
Elkezdődött hát a szervezkedés: Az első konkrét beszélgetés az expedícióról Molnár Attilával egy sörözőben volt, amikor is a harmadik Szent István expedíció dobozban maradt és a Magyar Búvárszövetségtol elkért videó anyagát vittem neki átmásoltatni, hogy végre 4 év után – mentsük, ami menthető– elküldhessük a horvátoknak.
Attilát, mint operatőrt nagyon megfogta a téma, és biológusi mivolta ellenére azt kezdtük tervezgetni, hogy a Zenta cirkálóhoz a Streiter rombolóhoz, és esetleg a Szent István csatahajóhoz expedíciót kellene szervezni, és róla filmet készíteni.
A csapat meg is alakult, kiegészülve DOMBÓVÁRI TIBOR búvárfotóssal, dr. BALOGH TAMÁS hajózástörténeti szakértővel, és megkezdődött a szervezés. A legfontosabb, mint mindenhol a pénz előteremtése volt. Szerencsére az Ó.R.T.T. pályázatán a 3 film elkészítésére sikerült pénzt nyerni, ami a filmre és közvetlen költségeire elégnek tűnt, a többit a résztvevők maguk állták. A résztvevőkre ez nem várt költségeket rótt. Kiderült ugyanis, hogy ebben a mélységben, azaz 75 m-en, már csak úgynevezett technikai merülést lehet végrehajtani, csak ezt engedélyezik, teljesen jogosan.
Ennek a végzettségnek csak én voltam birtokában, amit az előzo -szlovák Szent István expedíción- szereztem meg. A többieknek mélyen a zsebbe nyúlva Olaszországban kellett a tanfolyamot elvégezni: Molnár Attila operatőrnek, Tarpataki Pál világosítónak, Dombóvári Tibor fotósnak és dr. Rovó László fotós segítőnek. Ez sem volt teljesen ”sima” ügy, de végül sikerült.
A búvár, a fotós és videós technika saját tulajdonunkban lévő felszerelések kiegészítésével jött össze, a kompresszor, a dekompressziós – kamra, oxigén analizátor, kevero berendezés, stb. stb. pedig az én búvár -vállalkozásom tulajdona volt. És ami még hiányzott azt megvettük vagy kölcsönöztük.
Dr. Balogh Tamás barátunk modellező lévén megszervezte, hogy dr. Hideg Ferenc modellező barátja a tervrajzok és fotók alapján az expedíció kezdetére elkészíti a Zenta 1:100 – as léptékűélethű modelljét, és azt az expedícióra ki is hozza. Ez nagy segítséget jelentett a merülések a kutatás és a videózás megtervezéséhez. Így tudtuk beazonosítani a roncson a bejárt és lefilmezett helyeket. A roncsot a búvár a kis (10-15 m-es) látótávolság miatt nem láthatja át, és csak a modell segítségével tudta a látott részletet beazonosítani.
Nem volt könnyű feladat a Montenegrói körülmények között az expedíció és a forgatás engedélyeztetése sem. Itt a helyi „keresztapákkal” kellett megegyezni, de úgy tűnt, hogy ez azért még mindig könnyebb, mint a Szent István esetében a Horvát Minisztériummal.
Az engedélyezo „hatóság” pontosan kiosztotta a feladatokat a helyieknek: ki adja a búvárbázist, a szállást, és így minden ment pontosan. A TIVAT – i bázisról kölcsönöztünk a hozott, – és csak a keveréshez használt, – kompresszorhoz egy nagy BAIER kompresszort. A kitűzést és a merülés segítését, kiszolgálását egy veterán haditengerészeti búvár DRAGISA KOPRIVICA végezte, aki egyben a legjobb montenegrói búvár szakkönyv szerzője. (SAVREMENO RONJENJE)
Meg kellett szervezni a merüléshez szükséges gázok, hélium és oxigén beszerzését, mivel itthonról vinni csak keveset tudtunk. Az autók így is szakadásig meg voltak terhelve.
Miért kellett ezt a sok technikai dolgot felvállalni?
A 75 méter miatt. 75 m! Ez az a mélység, ahol a Zenta cirkáló nyugszik, és ahová a lemerülés már nem tanácsos a hagyományos búvártechnikával.
Mit jelent a „hagyományos” búvártechnika?
Elsosorban azt, hogy a felszínen található levegőt, vagyis annak összetevőit ugyanolyan arányban csak a mindenkori mélységnek megfelelő nyomással lélegzi be a búvár. Csakhogy ennek a levegőnek mindkét összetevője (a nitrogén és az oxigén) a 75 méternek megfelelő 8,5 Bar nyomáson már veszélyessé válik. Ezért ebben a mélységben a levegőtől eltérő gázkeveréket kell használni.
Hogy is van ez?
A levegőösszetétele: 21% oxigén, 78% nitrogén és 1% egyéb más gáz többnyire széndioxid és nemes gázok. Ezt a keveréket szoktuk meg évmilliók során, no meg az 1 BAR illetve ahhoz közeli légnyomást. Ezek megváltozása a szervezetünk működésében zavarokat idézhet elő.
A búvár, ha a víz alá merül, a légnyomáson kívül viseli a felette lévő víztömeg súlyát, azaz annak hidrosztatikai nyomását. Ez 10 méterenként még egy Bar nyomást jelent a légnyomáson kívül, azaz 10 méteren 2 Bar, 20 méteren 3 Bar, 75 méteren 8,5 Bar a reá nehezedő nyomás.
Testünk „tömör”, azaz folyadékként viselkedő része összenyomhatatlan, tehát a nyomás változását nem érzi. A levegővel teli üregekbe viszont olyan nyomású levegőt kell juttatni, mint a ránk nehezedő nyomás, különben az üreg összenyomódik, illetve ha ezt nem teheti bevérzik. Ilyen a középfül, a homloküreg és a tüdőnk is. Tehát, hogy be tudjuk a levegőt szívni, és ezt a levegőt minden – fent említett üregbe el lehessen juttatni, a belélegzett levegőnek is 75 méter mélyen 8,5 Bar nyomásúnak kell lenni. Ez azt jelenti, hogy a levegő minden összetevője 8,5- szer nagyobb mennyiségben van jelen a tüdőnkben. Ezt a nagyképű, tudálékos búvárok úgy mondják, hogy 8,5-szeresére nő az összetevő gázok parciális nyomása. Azaz az oxigén például 1,7 Bar parciális nyomással van jelen a belélegzett levegőben, a nitrogén pedig 6,8 Bar-ral. A hatalmas oxigéntöbblet a sejtekben 20-30 perc után mérgezést vált ki, ami görcsös eszméletvesztésben nyilvánul meg. A nitrogén a vérben és a testszövetekben halmozódik-oldódik fel, ami a gyors feljövetel következtében létrejövő nyomáscsökkenéskor buborékok formájában szabadulhat fel, ami embóliát, érelzáródást okoz a test különböző részein ami enyhébb esetben izületi, mozgásszervi panaszokat okoz, súlyosabb esetekben központi idegrendszeri problémákat, bénulást, tudatvesztést, és a szervezet súlyos működési zavarait okozza.
A nitrogén ezen kívül 30- 40 m alatt részegséghez hasonló állapotot, úgynevezett mélységi mámort is okoz, ami a narkotikumokhoz hasonló, -akár kellemes- érzést jelent, de a búvárra igencsak veszélyes. Minél mélyebbre merül, annál inkább szüksége lenne a józan ítélőképességére, de ez minél mélyebben van, annál inkább elvész.
Ezeket a problémákat csak „mesterséges” levegővel, azaz az oxigénarány csökkentésével, a nitrogén más gázzal pl. héliummal történő kiváltásával, vagy hígításával, és a felemelkedés nagyon lassú és szigorúan szabályozott végrehajtásával lehet elkerülni. Ez a mi esetünkben úgy nézett ki – egy 20 perces fenékidejű 75 m-es merülésnél: levegővel merültünk 35 m-ig, itt átváltottunk 12% oxigént, 42,85% héliumot és 45,15% nitrogént tartalmazó keverékre.
Felemelkedéskor 35 m-en újra levegőre váltottunk és így emelkedtünk 6 megállással 39 perc alatt 5 méterre. Itt 100%-os oxigént belélegezve várakoztunk további 25 percig, vigyázva arra, hogy félidőben 5 percig újra levegot lélegezzünk.
Ugye egyszerű?
Mindehhez szükségünk volt fejenként 2475 liter levegőre, 3887 liter keverékre és 1225 liter oxigénre, a tartalékokat nem számolva. Hogy ezt magunkkal tudjuk vinni 3-4 db nagyméretű palackra volt szükség, ami nyomott vagy 60-70 kg-ot, és hogy ezt a nagy súlyt lebegésben tarthassuk, igen nagy kapacitású 40- 50 liter térfogatú felfújható kiegyenlítő térfogatra (technikai jackettre) is szükség volt. Kész mazochista, aki, aki ennyi cuccal jól érzi magát víz alatt. ( a felszínről nem is beszélek!)
Természetesen ehhez még jár a 75 m-en uralkodó hideghez alkalmazkodó búvárruha, és sok más biztonsági felszerelés (dekó-bója, kötéldob, emelőballon, lámpa, kés stb. stb.), ami mind csak arra jó, hogy minél kevésbé érezze jól magát a búvár. Mindennek a tetejébe, hogy még az elvégzendő munkájára se figyelhessen teljesen, a mélység és idomérő muszerei mellé hosszú listát ír műanyag táblára, a merülés betartandó adatairól és az esetleges eltéréskor használandó korrigált adatokról.
Itt igazán el lehet mondani, hogy a merülés szépségét a merülés utáni első korsó sör jelenti.
Az már mindehhez képest apróság, hogy a hajó, amivel a roncs helyére megyünk elég szűk a rengeteg felszereléshez képest, ami palackokból, dekompressziós kamrából, fotó-videó felszerelésekbol és ki tudja mi mindenből áll. Ráadásul a 70- 80 kg súllyal és 10- 20 kg ólomövvel terhelt búvár alatt a hajó még billeg is.
Ilyet csak éretlen fejjel csinál az ember. Én is még csak 57 éves vagyok.
Czakó László